A gabonafélék táplálkozástani szempontból a legfontosabb táplálékaink közé tartoznak. Jellemző a szénhidráttartalmuk , amelynek jelentős hányada keményítő. A gabonák héjukban, illetve a magbelsőben élelmirostokat, celllózt, lignint, pektint tartalmaznak. A gabonafélék fehérjetartalmát érdemes még kiemelni. Figyelnünk kell azonban arra, hogy fehérjetartalmuk nem teljes értékű, ami azt jelenti, hogy nem tartalmaznak ún. esszenciális aminosavakat. A búzafélék egyik fehérjéje a sikér , amely tartalmazza azt a glutént, amelyet kórokként tartanak számon a coeliakia (lisztérzékenység) megbetegedésnél. Szintén a gabonafélék egyes allergén fehérjéi okozzák a gabona táplálékallergiát. A coeliakiások számára tehát tilos a búza, tönkölybúza, durumbúza, kamut, triticale, árpa, rozs, zab fogyasztása. A gabonaallergiás egyéneknek pedig kizárólag az allergén gabonát kell kiiktatni az étrendjükből. A gabonaszemek héjában és héj alatti részében B -vitaminok , a csírájukban pedig zsírban oldódó E-vitamin található. Ezenkívül jelentős az ásványianyag-tartalmuk is: kálium, foszfor, magnézium, kalcium található bennük. Az előzőekből következik, hogy alapvető szerepet játszanak mindennapi táplálkozásunkban. Ezt láthatjuk a táplálkozási piramison is, amelynek alapját a cereáliák alkotják.

Amaránt

kiwicha [Andok], huautli [azték], grain amaranth, gabona amaránt, disznóparéj
[Az ázsiai zöldségparéj (Amaranthus gangeticus L, Amaranthus tricolor L.) Indiában fogyasztott, fontos spenótszerűen elkészíthető konyhai növény.]
Az amaránt a Föld egyik legősibb kultúrnövénye, amely tanúja volt az Azték és Inka birodalmak felvirágzásának és bukásának. Onnan származik, ahonnan a kukorica, a burgonya, a paprika, paradicsom és a bab érkeztek hozzánk.
A különböző amarántfajták magjainak átlagos fehérje-, zsír-, rost- és ásványianyag-, valamint az esszenciális aminosavak közül a lizintartalma (izomépítésben és regenerációban szerepet játszó aminosav) nagyobb, míg a szénhidráttartalma kisebb a hagyományos gabonaféléknél.
Szakirodalmi és hazai mérési adatok szerint az amarántmag lisztje a búzalisztnél kétszer-háromszor több lizint, ötször több vasat, hétszer több kalciumot, négyszer több cinket tartalmaz, s nagy a magnéziumtartalma is (Léder, 1998, Szőcs, 1995). Magnéziumtartalma azért is figyelemreméltó, mert a magnézium egyike azoknak az anyagoknak, amelyek az infarktus megelőzésében szerepet játszanak.
A vitaminok közül az amarántmag jó riboflavin-, niacin- és tokoferolforrás. Karotint nem, viszont a többi gabonafélétől eltérően aszkorbinsavat tartalmaznak.
A mag zsírtartalma az emberi szervezet számára előnyös telítetlen zsírsavakban gazadag.
Az amarántmag fő szénhidrátkomponense a gabonafélékhez hasonlóan a keményítő. Keményítőtartalma révén alkalmas a kenyérsütésre. Az őrölt magot a búzaliszthez keverve 1:3 arányban jó minőségű, kissé sötétebb színű, laza, kellemes ízű kenyér kapható. Ugyancsak felhasználható teasütemények, kekszek, piskóta alapú termékek és pudingfélék készítéséhez. Az amarántőrleménnyel készített ételek és termékek fehérje-, élelmirost- és ásványianyag tartalma mindig nagyobb, mint a kizárólag búzalisztből készített termékeké.
A boltokban már többféle amarántból készült élelmiszer kapható: amarántos tészta, amarántkenyér és pattogatott amaránt. A kipattogatott amarántmag igen kellemes, enyhén pörkölt ízű termék, kiválóan alkalmas reggeli műzlikhez adagolva, tejjel elkeverve. Jól használható húsok panírozásához.

Árpa

A növény az északi hűvös, csapadékos tájakat kedveli. Az árpakenyér igen gyorsan szárad, ezért a termőterületén az árpát inkább kásaként fogyasztják. A malomipar hántolt árpát és árpagyöngyöt készít belőle, de a sör-, whisky- és a malátagyártás alapanyagául is szolgál. Sikértartalma miatt lisztérzékenyek nem fogyaszthatják. Az árpa takarmánynövényként sem elhanyagolható. A takarmányárpáknál a magasabb, míg a sörárpáknál az alacsonyabb fehérjetartalom a kívánatos. Jellemző fehérjéje a hordein.

Búza

közönséges v. kenyérbúza, lágy ~ (durum nélkül)
A búza az egyik legrégebben ismert és termesztett gabonafélénk, régészeti adatok szerint 9-10 ezer évvel ezelőtt a Földközi-tenger partján már termesztették. A földön a legnagyobb mennyiségben termesztett gabonaféle a közönséges búza. Bár viszonylag jelentős fehérjetartalma van, fehérjéje egy létfontosságú aminosavból, a lizinből, kevesebbet tartalmaz a kívánatosnál. A búza jó minőségű sikért tartalmazó acélos, vagy lisztes szemű lehet. Kenyérlisztnek a Triticum aestivum fajt, a hagyományos őszi búzát használjuk. A tésztaipar főleg a durum búzát használja, mely fehérjékben és karotinoidokban gazdagabb az előbbinél, sikérje pedig szívós és rugalmas, így különösen alkalmas arra, hogy tojás nélküli száraztészta készüljön belőle.

burizs = hántolt búza

bulgur = tört búza, búzatöret - a teljes magokat gőzölik, szárítják, majd darabokra törik. Alig kell főzni, jóformán csak le kell forrázni vízzel.

Durum búza

keményszemű búza, üveges búza, makaróni búza
Az átalakuló fogyasztási szokások hatására világszerte nő a kereslet a durum búza iránt. A durum búza igazi értéke a kiváló minőségében rejlik. Belőle több dara, más néven szemolina őrölhető. A megfelelő minőségű szemolinából tojás és egyéb adalékanyagok felhasználása nélkül is jó főzési értékű, sárga színű tészta készíthető, amelynek érzékszervi tulajdonságai: az íz, az illat, a haraphatóság szintén kedvezőek. A tojás nélkül készített tészta higiéniai és tárolási szempontból is előnyösebb.
Malomipari szempontból jelentőséggel bír a szemtermés üvegessége, ettől függ a kiőrölhető derce, vagy töret mennyisége. A durum tésztát ugyanis nem lisztből készítik, hanem dercéből (olaszul szemolina), amit bizonyos mennyiségű víz hozzáadásával — magas hőmérsékleten nagy nyomással - préselnek tésztává.
Lehet, hogy az olaszok ennek a fajtának köszönhetik, hogy náluk a legkevesebb Európában az ún. időskori vagy nem inzulinfüggő cukorbeteg! A búzakeményítő (is) tulajdonképpen egy cukor-láncolat s ezt az emésztés szétszedi cukormolekulákra. Ezért a cukorbetegnek minden keményítő tartalmú ételre (kenyér, tészta, krumpli, stb.) gyorsan emelkedik a vércukra. A durum búzában lévő keményítőlánc viszont elágazó szerkezetű s ezt csak lassan lehet lebontani az emésztés során. Így lassan emelkedik a vércukorszint s ezzel az a kevés inzulin is meg tud birkózni, ami még keletkezik az ilyen típusú cukorbetegekben. A durum lisztből készült tészta sötétebb, tömörebb, de ízletes és tápláló.

Tönköly

A tönkölybúza a búza legrégebben ismert változata. Termesztése visszaszorult, mert terméshozama alacsony, de értékes tulajdonsága, hogy betegségekkel szemben ellenálló. Főleg biotermékeket készítenek belőle, melyekhez a felhasznált búza termesztése során nem használnak sem műtrágyát, sem növényvédő szert. Értékes tápanyagtartalma miatt napjainkban a reformkonyha kedvelői újra felfedezték. Fehérje- (sikér) tartalma magas, sütési tulajdonságai pedig kedvezőek. Lisztérzékeny betegek számára azonban egyetlen búzaféle, így ez sem fogyasztható.
A tönkölybúza esetében a búzaszemet a cséplés után is igen szorosan burkolja körül a vastag pelyva réteg, amely védi a környezeti ártalmaktól és további táplálkozás élettani előnyt is jelent, hiszen sokkal kisebb a lehetőség a porral, illetve nehézfémmel történő szennyeződésre. A tönkölybúza liszt beltartalmi értékei azonosak a tönkölybúzaszemével, hiszen a teljes kiőrlésnél őrlésre kerül a búzaszem egésze, a csíra és a korpa egyaránt, melyeknek a rákmegelőzésben van szerepük.

Hajdina

más néven: pohánka (szlovák, magyar), haricska, tatárka (magyar), grecsnyevaja kasa (orosz), kasza gryczana (lengyel), soba (japán), buckwheat (angol) sarrasin (francia), grano saraceno (olasz)
Kásanövény. Kultúrába vétele valószínűleg Közép-Ázsiában (Nepál és Kína határvidéke) történt. Előbb K-Ázsiában terjedt, csak a középkor végén ismerték meg Európában (15. sz.), ahol a mérsékelt égövben (Oroszo., Lengyelo., Németo., Németalföld, É-Franciao.) kezdték termeszteni. Közvetlen átadói DK-európai török-tatár népek lehettek. Erre utalnak magyar nevei: a hajdina (ném. Heidekorn = pogány gabona), pohánka (pogány gabona), haricska (görög gabona), tatárka, tönkő, kruppa. Az elnevezések megvető-lenéző értelműek is (pogánynak vagy tatárnak való gabona).
A pohánka a keserűfűfélék (Poligonaceae) családjába tartozik. A többi gabonafélétől eltérően kétszikű növény. Korábban a lápvidékek elterjedt, igénytelen szemes növénye volt. Szerepe gabonaként és méhlegelőként volt jelentős, napjainkban lett kedvelt zöldtrágya.
Hazánkban a pohánka két változatát termesztik. A szürke magvú skót pohánka hosszabb tenyészidejű, bőtermő. A sötétbarnamagvú változat igénytelenebb, rövidebb tenyészidejű, de kevesebbet terem. Felhasználása a gabonafélékéhez hasonló. Lizintartalma a búzáénál magasabb. Gliadint nem tartalmaz, ezért lisztérzékenységben szenvedők ételeinek készítéséhez is felhasználható. A hajdina nagy mennyiségben tartalmaz rutint (P-vitamint), mely a C-vitaminnal együtt fontos a kötőszöveti kollagén normális anyagcseréjéhez, erősíti a hajszálerek falát, csökkenti azok áteresztő képességét. A hajdina íze kissé kesernyés. Sütési tulajdonságai javításra szorulnak, ezért leginkább magas sikértartalmú liszttel keverve használható. Elsősorban kásaként fogyasztják, pörkölt háromszögű magját megőrölve pedig palacsinta (franciák), tészta (japánok) készíthető belőle.

Köles

A köles az egyik legősibb termesztett gabonaféle. Ázsiában és Afrikában fontos élelmiszer. A kenyérgabonák megjelenésével a kölesfogyasztás erősen visszaszorult. Sokféle ásványi anyag (pl. vas, fluor, foszfor, kén, magnézium, kalcium, szilícium stb.) és vitamin (B 1 -, B 2 -, B 6 -vitamin, niacin) található benne. Főleg kásaként közkedvelt, de kenyér is készíthető belőle, búza- vagy rozsliszttel keverve. Felhasználható még lepény- és palacsintasütésre, és mivel jól duzzad, ételek sűrítésére. Hüvelyesekkel együtt fogyasztva fehérjéje jól hasznosul. Ez különösen vegetáriánus étkezést folytatók számára fontos információ. Lisztérzékenyek számára egyes országokban engedélyezik, máshol még nem foglaltak állást, hogy használható-e számukra, vagy sem.

A kölesből gyorsan és egyszerűen ízlésünknek megfelelően többféle kása is készíthető . Könnyű, de kevésbé laktató, ha a megmosott kölest puhára főzzük háromszoros mennyiségű sós vízben, amelyet esetleg Vegetával ízesíthetünk. Ez utóbbi változatot köretként vagy juhtúróval összesütve fogyasztjuk, míg a natúr változatot aszalt gyümölcsökkel és olajos magvakkal (pl. mandula, mogyoró, kókusz) összekeverve kiváló reggeli kását kapunk.

Ha a kölest főzés előtt a rizshez hasonlóan forró olajon, fűszerekkel megforgatjuk, s csak ezután öntjük fel a főzővízzel, ízesebb és laktatóbb lesz az ételünk. Kiváló zöldséges egytálétellé varázsolhatjuk, ha egy másik edényben kevés olajon hagymát és többféle apróra vágott zöldséget (pl. sárgarépa, gyökér, zeller, zöldborsó, karfiol) kissé megforgatunk, majd puhára párolunk. Miután a kása és a zöldség is elkészült, összevegyítjük. Tetejére reszelt gomolya- vagy feta sajtot, esetleg juhtúrót olvaszthatunk, illetve egy kis tamariszósszal gazdagíthatjuk. 

Kukorica

A föld melegebb éghajlatú vidékeit kedveli. Fontos szerepe van takarmánynövényként és az emberi táplálkozásban is. Jellemző fehérjéje a zein. Fehérjéi ugyanúgy, mint a növényeké általában, nem teljes értékűek, mert két létfontosságú aminosavból, lizinből és triptofánból kevesebbet tartalmaznak a kívánatosnál. Konzerv- és gyorsfagyasztott zöldség, kukoricapehely, kukoricaliszt, kukoricadara, extrudált és ízesített készítmények, keményítő, keményítőszörp, glükóz, izocukor készül belőle, de érésének idején frissen is közkedvelt. Csírájából értékes olaj nyerhető. Hiányoznak belőle a sikért adó fehérjék, ezért lisztérzékeny betegek is fogyaszthatják.

Rizs

A rizs a búza után az emberiség leggyakrabban fogyasztott tápláléka. A trópusi, szubtrópusi éghajlat jellemző növénye, igen vízigényes. Forgalomba kerül hántolatlanul, ez a barna rizs, valamint hántolva, melyek fényezett és fényezetlen változatban ismertek. A maghéj eltávolításakor csökken a rizsszem fehérje-, B-vitamin és ásványianyag-tartalma, ezért táplálkozás-élettani szempontból a barna rizs értékesebb, bár (túlzott mennyiségben fogyasztva) a héjában lévő fitinsavak gátolják pl. a kalcium és a vas hasznosulását. Azok, akik túlnyomórészt fehér rizsen élnek, gyakran tiamin- (B 1 -vitamin) hiányban szenvednek, melynek súlyos formája a beri-beri nevű betegség. A rizsfehérjék glutaminsav-tartalma alacsonyabb a gabonaféléknél megszokottaknál. A rizs széles körűen felhasználható, különböző ételek, rizspehely, rizsliszt, tápszeralapanyag készülhet belőle, de a húsipar és a konzervipar számára is nélkülözhetetlen. Rizsből készül a híres japán szaké is. A rizs gluténmentes, ezért a növényt, és a belőle gyártott termékeket a lisztérzékenyek is étrendjükbe illeszthetik. A rizshez hasonlóan használható fel a vadrizs, egy Észak-Amerikában honos vízinövény, melynek magvai szürkésbarnák, hosszúkásak, és dióízűek.

Rozs

A rozs eredetileg a búza- és árpaültetvények között található gyomnövény volt. A növény a hűvösebb, csapadékosabb éghajlatot kedveli. Sikérképző fehérjéket tartalmaz ugyan, de kisebb mennyiségben mint a búza, és attól eltérően nem készíthető belőle nyújtható, rugalmas tészta. A rozskenyér tömörebb, mint a búzalisztből készült termék. A rozst gin és vodka előállításához is használják. Lisztérzékenyek étrendjében ez a gabona sem engedélyezett.

Zab

A zabot, hasonlóan a rozshoz, hosszú ideig gyomnövénynek tartották, majd rájöttek, hogy az állatok szívesen fogyasztják, így fontos takarmánynövénnyé vált. Később a germánok, írek, skótok jellegzetes étele, a zabkása készült belőle. Értékes tápanyagtartalma miatt napjainkban világszerte egyre nagyobb szerepet játszik más népek táplálkozásában is. Sütési tulajdonságai nem túl kedvezőek, ezért mindig magas sikértartalmú liszttel keverve szokták használni. A gabonafélék közül kitűnik az átlagosnál nagyobb fehérje-, jó minőségű zsiradék-, és vízben oldható élelmirost-tartalmával. Jellegzetes fehérjéje az avenalin. Zabpelyhet, zabdarát, zablisztet, zabkorpát állítanak elő belőle. Lisztérzékenyek sajnos ezt a gabonát sem használhatják az étrendükben.

Aszalt gyümölcsök.